A vörös tengeri só egészségügyi előnyei

03.30 maillol-rippl rónaiA só vagy nátrium-klorid olyan ásványi anyagokból áll, amelyeket z emberiség rendszeresen képes elfogysztani. A só javítja az ételek ízét és segít megőrizni az élemiszerek frissességét. A legtöbb kulináris sót földalatti sóbetétekből bányásszák ki, amit azután összezúnak és kálium-jodiddal, dextrózzal dúsítanak, hogy így jöjjön létre, amit úgy hívunk: jódozott konyhasó. A tengeri sót a párolgó tengervíz mellől takarítják be. A vörös tengeri só egy természetes sófajta, amelyet a Hawaii-szigetekről szerenek be, és amely koncentráltan tartalmaz különféle értékes ásványi anyagokat.

A vörös tengeri só ásványi anyagai

Az alaea, a hagyományos vörös hawaii tengeri só kíméletesen feldolgozott óceáni vízből és hawaii vörös agyagből áll, állítják a kutatók és az ínyenc sókereskedők. Természetesen a feldolgozott és finomított hawaii tengeri só mintegy 19%-kal kevesebb nyomelemet és elektrolitot tartalmaz, mint a hagyományosan feldogozott változat, de ez még így is jelentős. A vörös tengeri sóban olyan anyagok koncentrálódnak, amelyek azon a területen fellelhetőek. Ezekre a nyomelemekre szüksége van az emberi testnek, állítja a Hawaii Speciality Salt Council, amelyek közül az egyik leglényegesebb a vas-oxid. A vas-oxid kölcsönzi e sófajta jellegzetes színét, ugyanakkor a vas egy fontos emészthető tápanyag, ami a szervezetbe kerülve számos testi funkció ellátásában segít.

A hawaii vörös tengeri só köel ötödével kevesebb nátrium-kloridot tartalmaz, mint a közönséges asztali só, ezért megkönnyíti az emberek számára, hogy egy tudatosan táplálkozzanak, már ami a sófogyasztást jelenti.

A Himalája só hatása a vírusokra

himalája52A Himalája sót ma már éppen olyan könnyedén be lehet szerezni, mint a közönséges asztali sót, ráadásul ezt már tömbökben, illetve granulátum formájában is meg lehet vásárolni. A Himalája sóból készülnek lámpák is, amelyek negatív ionokat bocsájtanak ki, ha egy égővel felmelegítjük őket, ezzel pedig olyan egészségügyi ellátásokra is alkalmas, mint a gyilkos vírusok és baktériumok elpusztítása. Ennek igazolására már jónéhány tudományos bizonyíték is született, amelyek igazolták a Himalája só antivirális előnyeit. Persze nyilvánvalóan tisztában kell lenni azzal, hogy a Himalája só nem helyettesíti a hagyományos orvosi kezeléseket.

A Himalája só használata

A Himalája só textúrája és ásványi anyagtartalma miatt feltánőbbek és jobban meg lehet különböztetni a hagyományos asztali sótól, mint a tengeri sót. A himalája sót ráadásul ezerféleképpen fel lehet használni: asztali sóként, ugyanakkor sótömbként lehet rajta ételeket sütni, illetve sólámpaként is. Mindhárom felhasználási módja maximálisan antivirális. (Ennek ellenére természetesen fontos, hogy a Himalája sóból se fogyasszunk többet, mint napi 2300 mg).

A vírusok jellemzői

A vírus a természetben előforduló élő organizmus, amely kisebb, mint a baktérium. Ez egy parazita, ami az emberi sejtekben is előfordul és úgy használja fel a testet, ahogy csak szeretné. A vírusok okozhatnak egyszerű megfázást és influenzát, ezek a leggyakoribb tünetek, de ennél súlyosabb tüneteket is kiválthatnak. Azt tudni kell, hogy az antibiotikumok nincsenek hatással a vírusokra, sőt a saját szervezetünk is képes megvédeni őket, mivel az

úgy működik, mint egy befogadó szervezet, ezért a vírusokkal csaknagyon bonyolult módon lehet leszámolni. A Himalája sóval azonban mindez sikerülhet.

A Himalája só jelentősége

Woman Resting in BathMa már nemcsak az merül fel kérdésként, hogy mi van a pénztárcádban, hanem ugyanilyen fontos kérdés az is, hogy mi van a sótartódban. A testünk egészségét ugyanis nagymértékben befolyásolja az, hogy milyen sót használunk a mindennapokban. A legtöbben azonban még mindig a legolcsóbb asztali sót vesszük le a polcról, ami azonban nem nyújt semmiféle előnyt a testünknek, ellenben társával a Himalája sóval.

A hagyományos konyhasó főként nátrium-kloridból tevődik össze, ami igazából nem egészséges. A hagyományos konyhasót hőkezeléssel és vegyi anyagokkal tisztítják, aminek következtében teljesen megváltozik a szerkezete, éppen ezért meglehetősen káros lehet a testünkre. A szervezetnek ugyanis sokkal több ásványi anyagra van szüksége ahhoz, hogy megőrizze megfelelő működését, de ezzel a tisztítási folyamattal elvesszük a konyhasótól a lehetőséget, hogy biztosítsa a szervezet számára szükséges ásványi anyagokat.

A hagyományos konyhasó fogyasztás miatt sok esetben meg kell küzdenünk a túlsavasodással, a különböző ödémákkal, illetve a test szöveteiben felhalmozódott felesleges folyadékmennyiséggel is. Éppen ezért mondják az orvosok azt, hogy el kell kerülnünk a só fogyasztását. A szervezetnek ugyanis nagyon sok vízre van szüksége, hogy semlgesítse a nátrium-kloridot, ha pedig erre már nem képes, akkor a szervezet felesleges mennyiségben kezdi el termelni a húgysavat, aminek kvetkezménye, hogy sókristályok rakódnak le a csontokra és az ízületekre. A rövid távú következménye ennek a duzzad boka, az emelkedett vérnyomás és a narancsbőr. A hosszú távú következménye pedig? Különféle ízületi gyulladások, köszvény, vesekövek és epehólyag problémák.

Főzés a Himalája sóval

himalája50A Himalája sót nagyszerűen fel lehet használni a főzéshez, illetve az élelmiszerekre is rászórhatjuk, hogy még intenzívebb ízt kaphassanak. Ráadásul a Himalája só kiválóan alkalmas a legfinomabb fűszerkeverékek elkészítéséhez is. Éppen ezért nem véletlen, hogy a Himalája só egyre népszerűbb, hiszen ezerféle recepthez, fogáshoz fel lehet használni.

A Himalája só évszázadokig volt a hegyek mélyén, így megőrizte tisztaságát. Nagyon sokféle formában hozzák most a felszínre, éppen ezért ezerféleképpen fel lehet használni. Például léteznek az úgynevezett Himalája sótéglák, amelyeken meg is lehet sütni a különféle húsokat és zöldségeket is. Ráadásul ezek a táblák meglehetősen esztétikusak is, éppen ezért nyugodtan lehet rajtuk szervírozni a különféle fogásokat. Sőt ha a Himalája sótéglát használjuk, akkor az ételeket még fűszerezni sem kell, hiszen a sótéglától az ételek intenzív ízeket kapnak.

A Himalája só segítségével ínyenc főzési tapasztalatokat szerezhetünk, grillezhetünk, illetve csak simán ízesíthetjük is az ételeinket. Sőt a Himalája sóból már készítenek tálakad is, amelyben nagyszerűen el lehet készíteni a salátákat, hideg leveseket, az édes és sós csemegéket egyaránt. Ezek a Himalája sóból készült tálak szintén alkalmasak tálalásra is, mert egyszerűen megnövelik az ételek esztétikai értékét. Ételízesítésre pedig a finom és durva szemű Himalája sót is egyaránt lehet alkalmazni.

A Himalája kristályokban rejlő lehetőség 1.

himalája25A Himalája só nagy kristályait számos célra fel lehet használni: készülhetnek ebből gyertyák, fürdősók, szaunák, lámpák és számos egyéb tárgy és eszköz is. Tudományosan bizonyított, hogy a Himalája sólámpák és társai kiválóan képesek megtisztítani a levegőt, gyakran hívják ezért ezeket természetes légtisztítónak. A kivilágított Himalája sólámpák negatív ionokat bocsájtnak ki, amelyek képesek a pozitív töltésű részecskék ellen hatni, amelyektől úgy érezzük, hogy a levegő fülledt és nehéz. A Himalája sólámpák tehát biztosítják a tiszta levegőt és megszüntetik a különféle szagokat is, amelyeknek köszönhetően mi könnyebben lélegezhetünk.

A Himalája sólámpák megkönnyebbülést nyújtanak az asztmás betegeknek, azoknak, akik arcüreggyulladásbn szenvednek, illetve az allergiásoknak is, akik gyakran szenvednek ugyanazoktól a tünetektől. Sok orvos is ajánlja ezeket a Himalája sólámpákat, maleyek még a depressziót és fáradtságot is segítenek enyhíteni. Amellett perzse, hogy a Himalája sólámpa alkalmas ezekre az egészségügyi ellátásokra, ezenfelül nagyon egyediek, egészségesek és szép ajándékok lehetnek. Minden darab kézzel faragott, így a kész lámpák megtartják a Himalája só egyedi és természetes megjelenését és szépségét, mivel nincs két egyforma Himalája sólámpa. A Himalája sógyertyák ideálisak a vacsoraasztalnál, de bárhol elhelyezhetjük őket, ha azt szeretnénk, hogy tiszta levegő vegyen minket körül.
]

 

A emberi sófogyasztás 1.

himalája24A nátrium és a klór só elektrolitok, ásványi anyagok, amelyek vezetik az elektromosságot a folyadékokban és a szövetekben. Ugyanolyan fontos elektrolitnak számítanak, mint a kálium, a kalcium és a magnézium. A vese egyensúlyának fenntartásához szükség van ezekre az elektrolitokra, ami ezekkel képes fenntartani a szervezet egészséges vízháztartását. Ha ez az egyensúly felborul, akkor az izmok, az idegek és a szervek nem fognak megfelelően működni, mivel a sejtek nem tudnak generálni idegi és izom-szerű impulzusokat.

A kutatók és a szakértők azt javasolják, hogy a legtöbb ember számára elegendő 2,4 gramm nátrium naponta, ami körülbelül 1 teáskanálnyi mennyiség. Valószínűleg azonban ebből nem szükséges fél grammnál több ahhoz, hogy fenntartsuk az egészséges elektrolit-egyensúlyt. Azonban sokan ennél jóval többet fogyasztanak. Azt azonban fontos tudni, hogy a felesleges sóbevitel is összefüggésbe hozható számos különböző orvosi problémával: például sok orvos és kutató azt állítja, hogy az alacsony nátriumtartalmú étrend segít a vérnyomás szabályozásában (mert a felesleges nátrium növelheti a vérnyomást). Mások viszont úgy vélik, hogy a kis mennyiségű nátrium nincs jelentős hatással a vérnyomásra. A túl sok sófogyasztásról úgy gondolják, hogy gyomorégést okoz és növeli a csontritkulás kockázatát, a fekélyekét és a gyomorrákét, de ezek a kutatási eredmények esetenként ellentmondásosak lehetnek.

Függetlenül attól, hogy mit mondanak az orvosok, érdemes figyelmet fordítani arra, hogy mennyi sót fogyasztunk naponta. A gyorséttermi kaja és az előrecsomagolt készételek például nagyon sok sót tartalmaznak, mert a gyártók ezzel tartják távol ezektól az ételektől a nedvességet és a baktériumokat. Érdemes kerülni ezeket az élelmiszereket tehát.

Hogyan vásároljunk Himalája sólámpát? 1.

himalája23A Himalája sólámpák egyre népszerűbbek nemcsak szépségük miatt, hanem aért is, mert már bebizonyosodott, hogy számos egészségügyi előnyük van ezeknek a daraboknak. Azonban kérdés az, hogy mindegyik Himalája sólámpa ugyanolyan minőségű? A válasz sajnos az, hogy nem. Mint minden más szabályozatlan termék esetében, itt is sokat változhat a Himalája só minősége az egyes gyártóktól függően. Nagyon sok tényező van, ami befolyásolja a Himalája sólámpák minőségét, ezek közül a legfontosabbak a szín, a tisztaság, az átlátszóság, az összeszereltség. Ezek alapján lehet meghatározni, hogy melyik lesz a legjobb a Himalája sólámpák között. Nagyon fontos, hogy ne elégedjünk meg akármilyen darabbal, mivel a Himalája sólámpát valószínűleg azzal a céllal vásároljuk meg, hogy az egészségi állapotunkat javítsa, erre azonban csak a minőségi lámpa képes. Éppen ezért a következőkben adunk néhány tanácsot, hogy miként is érdemes megválasztani a Himalája sólámpánkat.

A kristályok színe

A Himalája sólámpáknak a színe is egészen változatos lehet a világos barackszínű, a sötét narancs és a rózsaszín között. A Himalája sókristályok mély színét a bene levő ásványi anyagok infúziója okozza: minél vörösebb a só például, annál magasabb a vastartalma. Leggyakrabban ezek a lámpák rózsaszín színben játszanak. A legfontosabb azonban az, hogy a minőségi sólámpák mindig élénk és intenzív színűek, tehát soha ne vásároljunk sápadt vagy pasztellszínű sólámpát. Emellett persze fontos az is, hogy ezeket a kristályokon át tudjon hatolni a benne található izzó fénye.

Mi az a Himalája sóterápia? 1.

himalája22A Himalája sóterápia egy modern változata annak a keleti gyógyító hagyománynak, melynek lényege, hogy az emberek minél több időt töltsenek a sóbarlangokban, mivel ezek jó hatással vannak az áltlaános egészségi állapotukra. Egy lengyel orvos, Dr. Boczkowski volt az első, aki 1843-ban rögzítette a sóbarlangok előnyeit, miután megállapította, hogy a Wielizcke sóbányákban dolgozó sóbányászoknak átlagon felüli az egészségi állapota.

Sokan úgy vélik, hogy a Himalája sóterápia előnyös az asztmásoknak, azoknak, akik visztás fibrózisban szenvednek, illetve más légúti vagy bőrbetegséggel küzdenek. Egyesek szerint a Himalája sóbarlangok képesek csökkenteni a vényköteles gyógyszerek szükségességét is. Mint a legtöbb alternatív gyógymódot, a sóterápiát is érte már kritika, hiszen a tudománynak egyelőre még nem sikerült bizonyítania hasznosságát.

A Himalája só a levegőben segít megszabadítani még bizonyos bőrbetegségektől, mint például a pikkelysömör és az ekcéma. Továbbá a negatív ionok kibocsájtása jótékony hatással van a hangulatra. A tanulmányok azt mutatják, hogy a negatív ionok csökkentik  stresszt, a fejfájást, a levertséget és a depressziót, javítják az energiaszintet és a szellemi frisseséget, miközben stabilizálja a hangulatot és az alvási szokásokat. A Himalája sóterápiával akkor érhetjük el a legjobb eredményt, ha rendszeresen alkalmazzuk, tehát nemcsak baj esetében. Egy kezelés körülbelül 45-50 percig tart. Egyeszerűen üljünk be a sószobákba és lélegezzük be a Himalája só mikroszkopikus részecskéit.

Himalája só vs. tengeri só 1.

EB0312HALP1A szürke tengeri só egy kulináris sófajta, amelyet az Atlanti-óceánból nyernek ki a tengervíz elpárolásával, Észak-Franciaországban a bretagne-i partvidékről. A Himalája rózsaszín sót azonban a fleszín alatt bányásszák a Himalája hegyeiből, leggyakrabban Pakistánból. De mi is a különbség e kétfajta só között?

Történelem

Bár a tengeri só iránti érdeklődés elég hosszú időre nyúlik vissza, a Himalája só viszonylag újkeletűen van jelen a köztudatban. A szürke tengeri sót már évszázadok óta nyerik ki az Atlantióceánból, a Himalája sót azonban csak nemrégiben kezdték el nagyobb mennyiségben bányászni, annak ellenére, hogy az ott élő helyiek már a 13. századtól kezdve használják ezt a fajta sót.

Azonosítás

A szürke tengeri sónak is nagyon sokféle elnevezése ismert, hívják kelta tengeri sónak, szürke sónak vagy brit tengeri sónak is. A szürke tengeri só elnevezését jellegzetes színéről kapta, a világos szürkétől az enyhén lilás szürkéig terjed az árnyalata. A Himalája sót viszont rózsaszín sónak nevezik, már csak azért is, mert magas vastartalmának és ásványi anyagainak köszönhetően a Himalája só színe a rózsaszíntől egészen az intenzív vörösig terjedhet.

Szempontok

A Himalája só nagyon egészséges, de még ennek ellenére is érdemes korlátozni a fogyasztását és nem enni belőle többet, mint 2300 mg, mert jóból is megárthat a sok. A túl sok nátrium ugyanis megemelheti a vérnyomást, mivel fokozza a vízvisszatartást. Persze a magas vérnyomást csak a legritkább esetben okozza a Himalája só használata, azért nem árt, ha odafigyelünk rá.

A Himalája só előnyeinek kihasználása 1.

himalája20Rejtett szépség, a világ legmagasabb hegységeiben nyugvó Himalája só, az ősi titok, amellyel sokat tehetünk az egészségünkért, szépségünkért és a teljes jólétért.

Már tudjuk, hogy a Himalája só a legtisztább só a világon, éppen ezért ezt a típust nagyon gyakran fel lehet használni természetes gyógymódként és a terápiás kezelésekben. A Himalája só előnyei közé tartozik a megnövekedett energiaszint, a koncentráció javulása, a fogyás, az alvás fokozódó minősége, a szervezet főbb rendszereinek megjavulása, vagyis a Himalája só nagy teljesítményű ásványainak köszönhetően képes helyreállítani az egészségünket, így jobban érezhetjük magunkat, mint valaha. Most előnyei közül veszük egyet-egyet és arról beszélünk kicsit részletesebben.

1. Tisztítás, megtisztulás

Sok megbetegedés és egyéb probléma összefügg azzal, hogy a szervezetben magas szintű toxinok vannak jelen, például a növényvédő szerek, a mesterséges színezéseket, a tartósítószerek és a környezeti szennyező anyagok ilyenek. Azonban 2 evőkanál Himalája kristálysó egy pohár vízben történő feloldásával enyhíthetjük a székrekedést és eltávolíthatjuk a szervezetből a méreganyagokat és a hulladákot. A Himalája sós fürdő az egyik legjobb módja annak, hogy megtisztítsuk a testet és helyreállítsuk az egészségünket. Ezt úgy is megtehetjük, ha egy teljes kilogramm Himalája sót feloldunk egy forró fürdőben és abban áztatjuk magunkat legalább 30 percen át. A hő növeli a véráramlást, aminek köszönhetően a szervezetből kioldódnak a méreganyagok, mivel a Himalája só magába szívja azokat, majd velül együtt kiürül a szervezetből. E sós fürdőnek köszönhetően javul a vérkeringés és a bőr is egészségesebb lesz.